Tagok:

Jánosi "Cicó" Szabolcs, Gityók
Fodor "Fodi" Zoltán, Ének
Drapos Gergő, Basszus

Somos Péter, Dob



Történet

2004 elején kezdtük el összerakni az ötleteket és megirni a számokat és ekkor fogalmazódott meg a zenekar, mint koncepció.
Ekkor
Cicó és Fodi immáron 17 éve zenéltek együtt, kisebb nagyobb megszakitásokkal, ebből 8 év volt a The Bedlam munkássága, ami 1995 ben feloszlott.

Az ezután következő hosszú szünet, távol a szinpadtól zajlott, ami kiegészitve az addigi mondani valónkat, ihlette meg a mostani anyag tartalmát.(Erről később bővebben)
Miután a dalok egy része elkészült, zenésztársakat kezdtünk keresni, igy találtunk rá először Bálintra, akit a Warpigs-ből ismertünk, majd kesőbb Ábelre, akit egy dobos barátunk ajánlott.

2004 November 19.-én az egykori Bedlam dobos Petya születésnapi buliján született meg igazán a Nomad, amikor is Bálint és Ábel szószerint először találkoztak egymással a szinpadon.

A 2005-ös év a számok véglegesitésével, a felvételekkel, keveréssel illetve 2 bemutatkozó koncerttel telt el.

2006 még üres könyvként fekszik előttünk és innen ti is nyomon követhetitek a zenekar történéseit ezen a weboldalon.

Mivel az Ábel lett a Kispál és a Borz és a Gergő az Erik Sumo Band főállású dobosa ill. bassgitárosa, kénytelenek voltunk beugró azaz helyettesítő zenészeket keresni, olyan esetekre, amikor nem érnek rá az eredeti tagok. Így dobon Somos Péter, basszusgitáron Miklós Milán lesz segítségünkre!

Jó szórakozást,

Nomad




Jánosi "Cicó" Szabolcs

Zenei pályafutásom, kb. 12 éves koromban kezdődött, amikor Somodi Hornyák Szilárd nevű barátommal, Kazincbarcikán, két dobgitárral kimentünk a rétre, a Tardona patakhoz, ahol mindíg a városi futóversenyt rendezték, távol a lakóingatlanoktól, ahol a zajjal senkit sem zavarunk. Emlékszem, hogy legeltettek ott egy pár tehenet, de a tökéletes körülmények ellenére sem sikerült bármi értelmeset létre hoznunk. Viszont hazafelé megállított valaki, aki elkérte a gitárt tőlem, és miután behangolta, eljátszotta a "Felkelő nap háza" című szerzeményt. Ezek voltak az első akkordok amiket elsajátítottam...
Folitatás itt!


[tetejére]



Fodor "Fodi" Zoltán


Fodor Zoltán, 71.05.12. The Bedlam, Nomad. Revolution for Jesus!

[tetejére]




Drapos Gergő





[tetejére]

Somos Péter











[tetejére]